Füzes tanya
Ez a varázslatos hely adjon otthont egy olyan közösségnek, ami a természettel karöltve éli mindennapjait és gyermekeit egy élhetőbb világ felé tereli.
Kik vagyunk
Szülők, pedagógusok, akik próbálnak felelősen gondolkodni a jövőről, gyermekeink jövőjéről. Akik szeretik és tisztelik a természetet, az embert, a hagyományokat, a művészetet, a mozgást, és szeretnék, ha gyermekeik a közösség által meghatározott értékek mentén fejlődnének.
Kis csapatunk álmodott egy nagyot: tanyasi iskolát képzeltünk el, ahol a gyermekek-pedgógusok-szülők együtt töltik napjaikat. Együtt munkálkodnak, tanulnak, ünnepelnek. A vágyunk él, munkálkodik és efelé haladunk.
Gazdálkodunk
Elsődleges célunk az önfenntartásra való törekvés egy fenntarthatóbb életforma kialakítása. Jelenleg is vegyszermentesen, a természet igényeit is figyelembe véve gazdálkodunk. Más az íze a hazainak, jó tudni, mit eszünk, a föld művelése családi és közösségi esemény, és ami még fontosabb, gyermekeink kapcsolatban maradnak a természettel és megtanulják tisztelni Őt.
A kis gazdaságunkat jelenleg Tracy és Whinny, két póni, valamint Füles, Leó, Boci, Csillag és Kormi, öt törpenyúl erősíti:) Továbbá Gizi és Johi, két gyönyörű juhocska is várja, hogy a tanyára költözhessen. Helyet keresünk, ahol még több állatot tarthatunk, gabonát, takarmányt és zöldségeket termelhetünk.
Tanulunk
Mit mondhat egy gyermek, aki a mi iskolánkba jár?
Osztálytermük: az erdő, a mező, a patak, a nádas.
Tanáraink: a barátaink.
Tanszereink: a kő, a faág, a nádszál, a falevél, a lián és a sár.
Tananyagunk: Önmagunk, a természet és a társadalom működésének megértése.
Közösséget építünk
Gyerektáborokat,
kulturális és tudományos programokat,
hagyományőrző kézműves foglalkozásokat,
szakmai műhelymunkákat szervezünk.