Támogatás
Tanya
Jelenleg a tanya épülőben, szépülőben... A legnagyobb segítség ezen a fronton a praktikus, esztétikus és természetesen környezetbarát ötletek a megvalósításra, valamint a kétkezi segítség a kivitelezéshez.
Szeretnénk a tanya életét megtölteni programokkal, szeretnénk, ha egy igazi alkotó közösség épülhetne köré. Ehhez elsősorban tenni vágyó emberekre van szükség. Nagy segítség számunkra, ha hírül viszed a létezésünket, hogy eljuthasson mindazokhoz, akik részt vennének közösségünk életében, akár csak egy kaláka, egy előadás, egy műhelymunka, egy gyerektábor erejéig is.
Iskola
Egy induló iskolának sok nehézséggel kell szembenéznie és ilyenkor igencsak elkél a támogatásnak bármely formája: szakmai támogatás, eszközigény, támogató közösség, támogató családok, gyermekek, programok, foglalkozások és nem utolsó sorban az anyagi támogatás.
Nagy segítség számunkra, ha segítesz minél több érdeklődő családhoz eljuttatni iskolánk hírét. Közösségünk épülőben és fontos, hogy a régióban minél több olyan családot érjünk el, akikhez közel áll a természetközeli tanulás gondolata és kisiskolás korú gyermeke van.
Keresünk a régióban olyanokat, akik szívesen osztanák meg tudásukat iskolánk gyermekeivel, vagy akár a közösség többi tagjával. Ha ismersz olyanokat, vagy Te magad vagy az, aki nagyon ismeri a gyógynövényeket, vagy a gombákat, jártas vagy az állatgondozásban, a barkácsolásban, a csillagok állását, vagy a természet jeleit ismered nagyon, fafaragó, kosárfonó vagy, agyagedényeket készítesz, néptáncolsz, íjászkodsz, vagy egyéb sportok művelője vagy, ... és szívesen foglalkozol gyerekekkel, keress meg minket!
Célunk, hogy iskolánkat elérhetővé tegyük a régióban mindazon családok számára, akik a tanulásnak az általunk nyújtott formáját választanák. Ezt a szülői hozzájárulás mértékének csökkentésével szeretnénk elősegíteni. Iskolánk fenntartója a Zöldellő Alapítvány, amelynek forrásai a közösség gazdálkodó tevékenységén és a szülői hozzájáruláson kívül, elsősorban külső adományokból származnak.
Bármekkora adomány nagy segítség az alapítvány számára, ami lehet
- akár kis mértékű rendszeres,
- vagy egyszeri.
A Zöldellő Alapítvány adatai:
nyilvántartási szám: 12-01-0000801
adószám: 19328294-1-12
számlaszám: 10300002-13320719-00024907